~Paperclip 1.fejezet

"Hihetetlen, hogy anya rá tudott beszélni erre!"

Hát íme az első rész:) Nem lett valami esemény dús, és jobb is lehetett volna, de egynek szerintem elmegy:) A szereplők, és a fiúk a következő, vagy az azutáni részben benne lesznek:) Jó olvasást!:)♥

"...A legjobb barátod nem engedi, hogy hülyeséget csinál...Egyedül..."

- Hihetetlen, hogy anya képes volt erre rábeszélni... - Terelődött valahogy ide a téma, miközben Miranda segített bepakolni. - Los Angelesből Londonba... És pont most... A félév közepén...
- Lehet, de az a legjobb, hogy én is megyek veled! - Ölelt át.
- Igen... Csak ez vígasztal...
- Hé! Én azt hittem, hogy örülsz, hogy megint láthatod apádat... Hiszen régen rengeteget jártál hozzá...
- Az 11 éve volt.... Nem tehetek róla... Rossz előérzetem van, és még Mikenak sem szóltam...
- Akkor hogy közlöd vele a hírt?
- Nem tudom...Mielőtt felszállunk a gépre felhívom... De 100%, hogy szakítani fog velem - Szomorodtam el.
- Szerintem annyira nem gáz...Londonba is biztos vannak helyes pasik... - Kacsintott.
- Ja, de még sem merek egyhez sem odamenni.
- Hé! Los Angeles legjobb pasijával jársz, több, mint 3 éve... Én a helyedben nem panaszkodnék...
- Tudod, hogy magasról teszek a külsőre... Tőlem lehetne vak is, csak igazából szeressen...
- És te is tudod azt, hogy engem sem érdekel túlzottan a külső, de azért jobb egy helyes pasi, mint egy.....nem helyes.... - Próbált normálisan viselkedni. Felnevettem.
- Készen vagytok? - Nyitott be anya.
- Igen! - Mondtuk Mirandával kórusban, majd megfogtuk a bőröndjeinket, és indultunk már a reptér felé

*

Elbúcsúztunk anyciéktól, majd felszálltunk a gépre. Mindenki hosszabb nadrágba volt, csak mi voltunk rövid nadrágba, amit nem értettem... Még sosem jártam Londonba, és őszintén megmondom, fogalmam sincs, hogy milyen.... Nem azért, mert hülye vagyok, mert nem vagyok az, csak....Egyszerűen nem tudom elképzelni.... Amikor még jártam apához, Párizsban lakott....Na mind1...Én minden csak pillanatban csak azt vártam, hogy mikor zuhanunk már végre le... Miranda persze csak röhögött rajtam, de én nem nagyon találtam viccesnek. Nyugtatott a tudat, hogy a csomagtartóban benne van Suzy, és Molly, bár fogalmam sincs, hogy ez hogy segít rajtam.

Leszálltunk a gépről, majd egy taxit hívtunk, miután elmentünk a bőröndjeinkért. Bepattantunk a taxiba, ölünkben a 2 kutya, majd mentünk apához, és a bátyámhoz, Austinhoz. Austin apcival lakik már 3 éves kora óta. Most 20 éves...Én meg 17, szóval anyci meg apci akkor váltak el, amikor én születtem.... A nővéremmel meg fogalmam sincs, hogy mi van.... 14 évesen elköltözött egyik barátnőjével, mert már anyával nem bírtuk elviselni, és azóta nem láttuk, de nem is akarjuk... 

Austin már kint várt az ajtó előtt. Kiszálltunk a kocsiból, és hatalmas szél támadt meg minket. 

- Azért nem rövidnadrágba kellett volna jönnötök! - Közeledett felénk, majd felkapott a karjai közé, és megpörgetett, amin felnevettem. Nyomott egy puszit a homlokomra, majd letett. - Szia Allie!

- Ellie vagyok! - Nevettem.

- De nekem az jobban tetszik, hogy Allie!

- Ellie vagyok, és ezt te is tudod jól! - Forgattam meg a szemeimet. 

Mirandával bemutatkoztak, majd felkapta a bőröndjeinket, és bevitte őket a házba... Hatalmas volt az a ház...

- Ellie! Neked a második ajtó balra, Miranda neked pedig a harmadik ajtó balra fent az emeleten. - Mondta Austin, majd igyekeztünk kíváncsian fel az emeletre.

- Hűűűű.... - Néztem egy nagyot. - 2 hónapra maradunk, nem 20 évre!

- Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de én nem bánom! - Hallottam meg a szomszédból Miranda hangját. Felnevettem. 

Lecuccoltunk, és úgy döntöttünk, hogy városnézésre megyünk. Apci dolgozik, majd csak hajnalban jön... Amúgy menedzser, és most valami buli féleségbe van. Mi nem bánnyuk... Felvettünk egy hosszabb ruhát, majd úgy döntöttünk, hogy mivel este van, elmegyünk elsőnek vacsizni... Én gyors kaját kívántam, ahogy Miranda is, így Austin ajánlott egy Nado's nevű éttermet. Mi persze eltévedtünk. Jellemző rám! Mindig olyan szerencsétlen vagyok!

- Törpe! Szerintem eltévedtünk! - Nézett körbe Miranda.

- Eslőnek is: Nem mondod?! És mióta vagyok törpe?

- Ugyan! Lehetsz vagy 156 centi! - Nevetett.

- 153 vagyok! Ki kérem magamnak!

- Olyan kis cukika vaaagy! - Gügyögött.

- Gyűlöllek! - Forgattam meg a szemeimet.

- De tényleg! Érhetsz nekem a mellkasomig! Pedig én sem vagyok valami nagy!

- Ajj nem érdekel hogy kisebb vagyok, mint egy 12 éves! Leszarom! Nem tehetek róla!

- Nyugi már! Csak viccelek! - Bökött oldalba, majd már csak annyit veszünk észre, hogy nincs körülöttünk senki, és semmi, csak fák.

- Remek! Éhes vagyok! - Kezdett el szomorú lenni Miranda.

- komolyan? Neked csak ez a bajod? - Hangsúlyoztam a "csak" szócskát, majd gondoltam felhívom Austint.

*

- Nyugi, nem mondom el apának! De veletek tartok én is... Jót tesz a hírnevemnek, ha 2 dögös csajjal mutatkozok! - Mondta Austin, miközben beléptünk az étterembe. Minden szempár ránk szegeződött, bár nem tudtam, hogy miért. 

- Nem is vagyok dögöd! Bűn ronda vagyok! - Súgtam.

- Ha ha ha! Nagyon vicces vagy! Na üljünk le!

- Nem viccelek! Csúnya vagyok!

- Nem vagy az! - Vágta rá, majd leültünk, és enni kezdtünk. Én alig tudtam megenni egy fél gyrost....Utálom, hogy ilyen kicsi vagyok! A rondaságomról már ne is beszéljünk....